Úgy tűnik, nem bírta lábon kihordani április 3-át és a magyar focisikereket. Dühében a fideszeseket köpködi.
Nehéz napok, hetek, hónapok, tizenkét esztendő áll Farkasházy Tivadar mögött. Imádott balliberális világa elenyészett, őt meg – mint egykori udvari bolondjukat – itt felejtették nekünk nyikorogni. A 2010-es, ’14-es és ’18-as bukta után elkövetkezett 2022. április 3-a, az is főbe kólinthatta szerencsétlent rendesen. Közben meg a magyar foci egyre szebben muzsikál: két EB-szereplés, Nemzetek Ligája-bravúrok, angolverés Wolverhamptonban, európai kupafőtáblák, s miután Tivadar korábban tudatta, hogy Orbán miatt ő mindig a magyarok ellen szurkol, hát most verheti a fejét a falba.
Ütődöttebb már úgysem lehet. S közben panaszosan sír szegény Tivadar. Tegnap az interneten például ilyeneket kiabált a szélbe:
Hányják magukra a keresztet, folyton keresztényüldözésről papolnak, egyre távolabbi példákat hozva, csak a templomban kerülik az első sort, mert akkor tudni kéne, mikor kell felállni, leülni. Jézusról annyit tudnak, hogy fiatalon itt hagyott minket és sokan lefestették. A kereszténységhez annyi a közük, hogy ahol csak lehet, megszegik.
Tivadar láthatóan idegállapotba került. A keresztényüldözés tehát smafu, nem irtanak ki naponta egy-egy teljes keresztény falut Afrikában, Ázsiában, ő legalábbis olyanokról nem értesül. A fideszesek (mert hát nyilván róluk dörög) szégyenszemre nem az első sorban ülnek a templomban, tudniillik olyan hülyék, hogy nem tudják, mikor kell fölállni. Ráadásul a „kereszténységet megszegik” – nem annak tanításait, hanem a kereszténységet, okosba.
Majd még jobban belelovalja magát dühébe a Heti Hetes egykori untermannja:
S mivel korántsem hisznek a túlvilágban, földi létük abból áll, hogy minél jobban megszedjék magukat, gyermekeik, unokáik még századokig ebből éljenek. Villáik, palotáik egyre nagyobbak, csuklóikon tízmilliók mutatják az időt, ötvenmilliós dzsipekkel rohangálnak a legsimább flaszteren, egy méterről villognak rá, aki a sávjukba téved, Ferrarikból gurulnak ki, lesik, ki kettyintett nagyobb jachtban.
Csak nem Mártha Imre fővárosi közműgurura, jachtos pozőrre gondol? Esetleg Bige László műtrágyakirályra, hacienda-gyűjtőre? Varga Zoltán médiabáróra? Netán Simon Gábor éhségmenetelőre? Vagy magára a kádkőbáróra? Ki tudja. Csak annyi bizonyos, hogy Tivadarnak itt már epeömlése van.
Boldogan, már-már dölyfösen tiporják a lenn lévők lelkét, olykor a testét is. Közben felmondják a zsolozsmát Sorosról, libsikről, migránsokról, gyíkemberekről, már sehol sem létező komcsikról. Nejeiket lecserélik, a legjobb kurvák rájuk vadásznak, ők az erdő aprajára, de inkább nagyjára. 12 éve nekik áll a zászló. Elvégre egy tábor, egy a zászló, s az ellenzéknek még az sincs.
Tényleg nincs zászlajuk, ez szent igaz, s ebben Tivadarnak is megvan a maga, kiporciózott része: közpénzmilliókkal kitömött Hócipőjében lelkesen vokálozott a nyolcévi ballibsi országdúláshoz.
Tán nem kellett volna mindenkit hülyének nézni, szétlopni az állami vagyont, lenullázni a gazdaságot, szemeket kilőni, akkor nem utálta volna meg a bandát a nép. Most már késő bánat.
Szózata végén szó szerint kriptahangulatba kerül a Tivadar:
Akinek nem tetszik, amit ez a gazember művel, az meg fog dögleni. Akiknek tetszik, azok is, mármint jóval hamarabb, mint amennyit Isten adna nekik. Nem akarom őket riogatni, de a koporsók elég szűkek, nehéz bennük tapsolni.
A tapsról nekem valamiért az a konzervtaps meg műröhögés jut eszembe, amit a Heti Hetesben toltak a hét „nagyágyú” szövegei alá. Akkor még magas lovon ültek Tivadarék. Akkor (is) gúnyolódtak a keresztényeken, kiröhögték a nemzeti érzésű embereket minden héten. Gátlástalanul hazudoztak, és mentegették Gyurcsányék bűneit. Nem ismertek igazságot, méltányosságot, józanságot. Csak röhögtek és röhögtek. Ám egyszer minden inga visszaleng. S most, hogy a Farkasházyk ott vannak, ahol mindig is a helyük lett volna, a süllyesztőben, mi még csak nem is röhögünk rajtuk, csak szánakozva csóváljuk a fejünket. Aztán unottan lapozunk.
Borítókép: Farkasházy Tivadar (Fotó: Korponai Tamás/Nemzeti Sport)
Pilhál Tamás - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése