Etarget -közép

Gyurcsányéknak tévéjük is lesz

 December 2-re tervezik az indulást · A DK a nyilvánosságban is előzhet a baloldalon 

Saját tévécsatornát indíthat a DK pénteken – legalábbis erre utal Gyurcsány Ferenc egyik sejtelmes posztja és az arra adott kommentek, de szintén erre célozgatnak a párthoz közel álló portálok is. A baloldalt módszeresen és immár vállaltan maga alá gyűrő Demokratikus Koalíció minden jel szerint a nyilvánosságban is meg akarja előzni a vetélytársait. 

„Újra készülünk. Lesz mit nézni december 2-án 18 órától” – írta a közelmúltban a közösségi oldalán Gyurcsány Ferenc a mostanában tőle megszokott sejtelmességgel. Meg is indult a szimpatizánsok kommentjeinek áradata, amelyek jelentős része úgy dekódolta az üzenetet, hogy a DK önálló tévécsatornát indíthat. „Csak nem saját tévécsatorna lesz? De jó lenne!”, „Nagyon jó, kell ellenzéki tévécsatorna!”,

„Az nagyon jó lenne, ha saját csatornája lenne! Hajrá, DK, veled vagyunk!” – fogalmaztak a hozzászólásokban, a felvetésre pedig nem értekezett cáfolat.
Beszédes az is, hogy a párthoz közel álló Ellenszél.hu most hétvégén A DK újabb nagy dobásra készül: megcsinálják, amit évek óta halogat az ellenzék című anyagában idézte vissza a „Lesz mit nézni december 2-án” bejegyzést. 


 

„Ezzel kapcsolatban már több videó is megjelent a Demokratikus Koa­líció oldalán, amik arra engednek következtetni, hogy a párt saját televíziót indít” 

– írta a DK-hoz közel álló portál, amely egyúttal közzé is tette az általa hivatkozott videókat, amelyekben durván támadják a köz- és a jobboldali médiát. „Van, akinek a tévé hazugság, nekünk igazság”, „Van, akinek a tévé mások megalázása, nekünk értékek közvetítése”, „Van, akinek a tévé propaganda, nekünk közszolgálat” – ilyen mondatok hangzanak el a DK videóiban, amelyek mind a „lesz mit nézni” szlogennel zárulnak.

Minden jel szerint a DK immár a nyilvánosságban is meg akarja előzni baloldali vetélytársait, akiket már jó ideje nyíltan és vállaltan maga alá akar gyűrni. Ismert: a Partizán című műsorban 

Gyurcsány köntörfalazás nélkül beszélt arról, hogy „újra kell rendezni az ellenzéki térfelet”, ahol pártjáé a vezető szerep, és amely immár „nem fél alkalmazni az erejét”. 

Mint fogalmazott, „a DK arra tör, hogy maga rendezze össze ezt a hat pártot valamilyen módon egy gravitációs ponton […] ma a DK közjogilag a legerősebb ellenzéki párt. Annyi támogatónk van, mint a Momentumnak, a Jobbiknak meg az MSZP-nek együtt. Itt tartunk.” A bukott miniszterelnök később a közösségi oldalán az egész baloldalnak címezve azt írta, hogy „egy pártnak mindenki mástól megkülönböztethető mondanivalója kell legyen. Ha ilyen nincs, akkor szűnjön meg, olvadjon be egy másik pártba vagy alakuljon át közéleti civil társasággá!”
Tény, hogy 

az utóbbi időben látványosan megugrott a DK-ba átlépők száma, ám míg korábban ez leginkább az MSZP-re volt jellemző, Gyurcsányék most már a teljes baloldali palettáról csábítanak át magukhoz politikusokat. 

Legutóbb éppen egy jobbikos miskolci önkormányzati képviselő, Szilágyi Szabolcs jelentette be, hogy átigazol Gyurcsányék frakciójába. A képviselő a közösségi oldalán azzal magyarázta az éles váltást, hogy az előválasztás során megtapasztalta, milyen jól tud együtt dolgozni a helyi DK-val. Nem sokkal korábban a Párbeszéd erzsébetvárosi alpolgármestere, a párt egyik alapítója, Szücs Balázs ült át nemcsak helyi DK-frakcióba, hanem a pártba is. Alig egy hónapja pedig Déri Tibor, Újpest polgármestere jelentette be, hogy kilép a Momentumból, a Fővárosi Közgyűlésben pedig a DK frakciójához csatlakozik – a pártba egyelőre még nem lépett be. Ami pedig az MSZP-ből a DK-ba igazolók hosszú, ám várhatón nem végleges névsorát illeti: közéjük tartozik Szaniszló Sándor XVIII. kerületi és Kiss László óbudai polgármester, akiket később követett Trippon Norbert újpesti alpolgármester és Farkas István, valamint Szabó Gábor önkormányzati képviselő is. Szintén átlépett a DK-ba Molnár Gyula, az MSZP egykori elnöke, de ugyancsak Gyurcsányékat választotta tavaly Kazincbarcika korábbi szocialista alpolgármestere, Klimon István is.

ISMERŐS LOGÓ A várhatóan a DK tévécsatornáját beharangozó Gyurcsány-posztban szereplő logó többeknek ismerős lehet. Mint arra korábban Deák Dániel, a XXI. Század Intézet vezető elemzője felhívta a figyelmet, a logó feltűnően hasonlít a Video Player videólejátszó emblémájához. 

Borítókép: Lesz mit nézni – ígéri a bukott miniszterelnök (Fotó: Teknős Miklós)

Bákonyi Ádám - www.magyarnemzet.hu

 

 

 

Megjegyzések