Etarget -közép

Menczer Tamás kemény válasza Donáth Annának

Annácska köpni, nyelni nem tudott!

„Kérdésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a kormány minden esetben a magyar emberek érdekeit és biztonságát tartja szem előtt, az oroszországi eseményekkel kapcsolatban is ez volt a fontos számunkra.”

Donáth Anna nyílt levelet küldött Szijjártó Péter külügyminiszternek, amelyben azt nehezményezte, hogy véleménye szerint a politikus csupán pár szóban kommentálta a Wagner-csoport lázadását. 

„Önök számára nem fontos a magyar emberek élete? Miniszter úr személyesen milyen intézkedéseket kíván foganatosítani az Oroszországban tartózkodó magyar állampolgárok biztonságának érdekében?

Miniszter úr miképpen értékeli a június 24-i oroszországi történéseket?” – áll a levélben.


 

Donáth Anna levelére Menczer Tamás, külügyi államtitkár bejegyzésben reagált a közösségimédia-oldalán.

Menczer Tamás úgy fogalmazott, 

„Kérdésével kapcsolatban tájékoztatom, hogy a kormány minden esetben a magyar emberek érdekeit és biztonságát tartja szem előtt, az oroszországi eseményekkel kapcsolatban is ez volt a fontos számunkra. Mint ön is tudja, a lázadás rövid idő alatt véget ért, Oroszország vezetői a helyükön vannak. Mindez szintén azt erősíti meg, hogy a háborúra az egyetlen helyes válasz a béke, Washingtonnak és Moszkvának meg kell hozni a politikai döntést a tűzszünetről, a tárgyalásokról és a békéről!”

Borítókép: Menczer Tamás (Fotó: Facebook/Menczer Tamás)

 

 

 

 

Megjegyzések