A hazaszeretet és a valós történelem
Bár hamvai a családi kriptában pihennek, és ez a családi temetkezési hely, magyar történelmi zarándokhely lett… Azonban, ennek ellenére semmi sincs rendben a Kormányzó iránti kegyelettel, történelmi megítélésével és nemzeti megbecsültségével. Valakik, valahol mindig keresztülhúzzák a méltó emlékezést, az állami elismerést, s ma sincs szándék – szégyenszemre –, a nemzeti keresztény politikában egy, a kormányzó életművéhez méltó szobor emelésére. Pedig, ha párhuzamot vonnánk végre a mai Magyarország és az akkori Magyarország között, akkor rájönnénk, hogy semmi nem változott… mégis, minden teljesen más. Illetve majdnem minden.
p>Elsősorban és alapvetően az a negyven esztendős kommunista elnyomás és agymosás, amely ezer év után többet rombolt a magyarban, mint addig történelme során az összes elnyomó, megszálló, vérünket ontó évszázad és a trianoni erőszak mindennek az oka. Mert a két legszentebb érzést, lelki beállítottságot, a hitet és a hazaszeretetet vette el a többségtől. És semmit nem adott helyette, hiszen Isten és a Haza helyett semmit nem is lehet adni!
A hazaszeretet és a valós történelem egy, mint ahogyan a kereszténység és a magyarság is összetartozik. A kommunista ideológia és a diktatúra, az állami erőszak megtette a magáét.
Máig itt van, érezzük, látjuk azt a fájdalmas és a skizofréniához hasonlítható beteges kettősséget, amelyben élünk. Horthy Miklós megítélésében ez rajzolódik ki. Már a hazahozatalkor is látszott ez a morbus hungaricusnak is nevezhető politikai erkölcstelenség, hiszen az állam akkori vezetői csak „magánemberként” vettek részt, mertek részt venni a 20. század legnagyobb magyar politikusának temetésén.
Nem merték vállalni az ország megmentéséért és megmaradásáért küzdő nagy személyiség előtti állami tiszteletadást, mert azok, akik mocskolták és mocskolják máig, hangos szóval, hazugságok alapján ítélték el az egykori Kormányzót. Némelyik, mára jól fizetett, nemzetivé változott véleményformáló is ehhez az alja csürhéhez tartozott. És itt is álljunk meg egy pillanatra, hiszen ez a tény is jól példázza azt, hogy minden megváltozott, de mégis minden ugyanaz maradt.
A történészek is a két ló egy fenék szindrómában szenvednek, amely szindróma okán igyekeznek kiszolgálni a mai kor, kötelező nemzeti skizofréniáját, de megpróbálnak valami keveset felmutatni a valós történelemből is, ugyanakkor a nemzetközi elvárásoknak is meg kell felelniük. Kerülgetik Horthy pozitív megítélését, de rettegnek attól, hogy a kormányzó személyét lealacsonyítók megszólják őket, így csak a feltételes módban merik minősíteni azokat a tetteket és azt az életszemléletet, amely Horthyt végre az Őt megillető piedesztálra helyezhetné. Mindez abból is ered, hogy azt a korszakot, amelyben a Kormányzó megmentette Magyarországot, később a magyarországi zsidóságot, a történészek a mai szemmel, a mai politikai elvárások tükrében ítélik meg, ami persze ostobaság és lehetetlen is. Hiszen, minden kort a maga szellemiségében, a maga körülményeinek megfelelően kell elemezni, megítélni, értékelni. Horthy ugyanis nem tett mást, mint amit napjainkban Orbán Viktor tesz Magyarországért. És azok, akik Horthyt sározzák, éppen úgy sározzák a mai magyar miniszterelnököt is. Ugyanúgy fasisztázzák, antiszemitázzák, pedig Orbán Viktor zéró toleranciája ugyanaz a szellemiség, mint a Koszorús Ferencnek adott kormányzói parancs.
Valójában az a baj, Horthyval, ami Orbán Viktorral is. Két ügyben harcol a saját szövetségeseivel: az egyik ügy a nemzet megmaradása a megcsonkított hazában, a másik ügy pedig, a mai határokon túl, a megszállt területeken élő magyarság életben tartása olyan szinten, mintha nem lennének határok. Mert a nemzetnek nincsenek határai.
Harminc éve hozták haza a Kormányzó hamvait, s ez a harminc év sem volt elég ahhoz, hogy az összes, a kommunisták által ránk hagyott törvényt hatályon kívül helyezzük, hogy kimondjuk az igazságot, hogy megértsük az akkori –1920. és 1944. közötti – magyar és európai politikai helyzetet.
- Mert szövetségeseink ma jobban gyűlölnek minket és Orbán Viktort, mint Hitler gyűlölte a magyar Kormányzót.
- Mert két lovat ülünk meg egy fenékkel, ahogyan Horthy környezete is igyekezett kedvezni a szabadkőműves politikai irányzatoknak (Lásd: Csáky hadügyminiszter).
- Mert ma éppen olyan vallási különbözőségek és ellentétek vannak a politikai vezetés miatt, mint Horthy korában voltak.
- Mert a mai, állami irányításból hiányzik az az ezer éves szellemi és erkölcsi többlet, amely még Horthy idején is természetes volt a Magyar Királyságban.
- Mert a jelenlegi vezetők, a kommunista beidegződésektől – bár nagyon igyekeznek –, mégsem tudnak teljesen elszakadni.
- Mert a társadalomból hiányzik az a réteg, amely évszázadokon keresztül a vérében hordozta a nemzetért, és a hazáért érzett felelősséget. Ezt a társadalmi réteget váltotta a proli, a kommunista és a megalkuvó politikusi hozott anyag, amely ma már új arisztokráciának mondja magát, mert azt képzeli, hogy az arisztokrácia a pénztől, a gazdagságtól függ. Ezért, ebből soha nem lesz valódi elit!
- Mert ma mindent a pénz és a nyakló nélküli gazdagodás határoz meg.
- Mert megszűntek a mindenkire azonos mértékben vonatkozó törvények és megszűnt tisztességes a törvénykezés.
- Mert megszűnt az erkölcsi érzék és értékrend, helyébe pedig, a demokráciának nevezett káosz és anarchia lépett.
- Mert minden európai állami vezető és parlamentárius a világkormány parancsait teljesíti, mi magyarok pedig, az uniós törvényeket a szuverén állam parlamentje és kormánya által hozott törvényeink fölé helyeztük.
Ott, ahol az ország történelmét, hagyományait és létét az ország vezetése csak részben birtokolja, ott nem lehet szembe menni a nagyobbik részt birtoklókkal. Így, Horthy Miklós valós megítélése is, még várat magára. Egyelőre a privát megemlékezések maradnak, az ilyen-olyan igazolt és nem igazolt vitézi rendek rendezvényei, és az a szomorú tény, hogy egy-egy magát nemzetinek kikiáltó, de Soros-pénzen hízó párt és szervezetecske saját politikai sikereinek érdekében, saját céljaira használja fel a Kormányzó nevét, amivel persze újra és újra lejáratja azt a kort és magát Horthy Miklóst.
Ám, amíg az állam nem lép, mert nem léphet, vagy fél lépni a tisztességes megítélés ügyében, addig ez a méltatlan és megalázó történelmi állapot megmarad és rávetül ennek a szégyene az egész nemzetre… akárcsak Hóman Bálint, Zadravecz István és sok más, nagy magyar példaképünk megítélését illetően.
Mert az az állam, amely nem meri felvállalni tisztességes elődeit, a hazáért életüket feláldozó hőseit, az maga sem tisztességes!
Stoffán György,
A borítóképen Horthy Miklós és Zadravecz István ofm püspök.
Megjegyzések
Megjegyzés küldése