Etarget -közép

Liu Shaolin és Liu Shaoang kínai lányokat ölelget, megvan az első aranyuk

 Ezt nézzék meg!

A rövid pályás gyorskorcsolyázók hét végi montreali világkupa-versenyén az eddigi legjobb magyar eredmény női 1500 méteren Sziliczei-Német Rebeka 10. helye. Ugyanakkor a magyar színekben olimpiai bajnok Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang megszerezték első világkupa-aranyukat kínai színekben, vegyes váltóban győztek.

A 2023/24-es világkupa-sorozatot nyitó montreali világkupán a tavaly év végén országot váltó Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang a hazai megméretések után most indul először kínai színekben világkupa-versenyen.p>

S a közép-európai idő szerint szombat éjjeli programban rögtön aranyérmesek lettek, kissé furcsa körülmények közepette. A 2000 méteres vegyes váltó döntőjében ugyanis a fivérek közül csak Liu Shaolin volt ott a jégen. Ám a táv kétharmadánál nagy bukás történt, a futamot visszalőtték, és a megsérült kínai férfiversenyző helyére a kétszeres olimpiai bajnok Liu Shaoang ugrott be, aki egyébként az elődöntőben korcsolyázott. S a kínaiak velük meg is szerezték az aranyérmet. 

Liu Shaolin: Azért vagyunk itt, hogy elhozzuk a show-t

– A verseny egy kicsit őrült volt, de a végeredmény nagyon jó lett, Montreal soha nem okoz csalódást nekünk. Nagyszerű a közönség, mi pedig azért vagyunk itt, hogy elhozzuk a show-t. Az volt a célunk, hogy jó eredményt érjünk el az első versenyünkön, és most nagyon boldogok vagyunk. Remélhetőleg a következő versenyeken még jobbak leszünk – nyilatkozta Liu Shaolin Sándor a döntő után a Nemzeközi Korcsolyázó-szövetség honlapjának. – A szövetség nagyon sokat segített, és minden támogatást megadtak nekünk. Nem kellett semmi miatt stresszelnünk, a Kínába költözésünk zökkenőmentes volt – tette hozzá.


 

A vegyes váltó döntője előtt 1000 méteren mindkét fivér búcsúzott a negyeddöntőben, Liu Shaoangot kizárták, bátyja pedig harmadik lett a futamában, és csak az első kettő jutott tovább. 1500 méteren nem indultak, ebben a számban három másik kínai versenyző kapott lehetőséget. A kínai férfiváltó 5000 méteren az elődöntőből futamgyőztesként jutott be a mai döntőbe, s mindkét Liu fivér szerepelt a kvartettben.

Sziliczei-Német Rebeka a B döntőig jutott

Ami a magyar válogatottat illeti, női 1500 méteren Sziliczei-Német Rebeka a negyeddöntőből futammásodikként jutott tovább, majd az elődöntő harmadik futamában két kínai riválisa mögött harmadikként ért célba, ezzel kvalifikált a B döntőbe, ahol harmadik, összesítésben tizedik lett. Az aranyérem a belga Hanne Desmet nyakába került. A további magyar indulók közül Somodi Maja 17., Végi Diána Laura pedig 35. lett. Női 1000 méteren az amerikai Kristen Santos-Griswold nyert, Kónya Zsófia 15., Bácskai Sára Luca 23., Tóth Eszter pedig 26. lett. A Bácskai, Kónya, Somodi, Sziliczei-Német összeállítású váltó 3000 méteren a negyeddöntőből a hollandokat is megelőzve, futamgyőztesként jutott tovább, majd az elődöntőben a Koreai Köztársaság és az Egyesült Államok mögött harmadikként zárt, így ma a B döntőben futhat.

A férfiaknál 1000 méteren a dél-koreai Pak Dzsi Von győzött, a mieink közül Nógrádi Bence végzett a legelőkelőbb, 25. helyen, Tiborcz Dániel 31., Csizmadia Márk 37. lett. A leghosszabb távon, 1500 méteren Hvang De Dzson révén szintén koreai siker született, a magyar válogatottból Bontovics Balázs összesítésben 25., Jászapáti Péter 34. helyen végzett.A Bontovics, Jászapáti, Nógrádi, Tiborcz összeállítású  5000 méteres férfiváltó negyeddöntős futamában harmadikként ért célba, így nem jutott tovább, csakúgy, mint a Bácskai, Jászapáti, Kónya, Nógrádi összetételű vegyesváltó sem a harmadik helyével.

Ma 500 és ismét 1000 méteren hirdetnek győzteseket, és megrendezik a női és férfi váltok A és B döntőit is.

Borítókép: Liu Shaoang a 100-as, Liu Shaolin Sándor a 101-es sisakban (Forrás: ISU)

Fábik Tibor

www.magyarnemzet.hu

 

 

Megjegyzések