Etarget -közép

Kamerákkal kukkolta a vendégeket a legintimebb pillanataikban a balatoni szállásadó, és úgy tűnik, nem áll le

Állítólag kihallgatják a vendégek beszélgetéseit is. 

Az étkezőben elhelyezett, illetve a belső udvarra és jacuzzira irányuló kamerák leszerelését elrendelte a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) és hárommillió forint adatvédelmi bírságot szabott ki rá – írja a Sonline

Bár a szálláshely weboldalára időközben felkerült több adatkezelési tájékoztató, köztük egy 2024 februárjában hatályba lépett kameraszabályzat is, a portált most azzal keresték meg a szállással szomszédos ingatlan tulajdonosai, hogy 

szerintük még most is fennáll a jogsértés.


 

Ez alapján az emeleti teraszról leszerelt kamerát a belső udvaron helyezték el, amelyre a szomszédos ingatlan tulajdonosa, Dezső László hívta fel a portál figyelmét.

Korábban, amikor a NAIH vizsgálódott az ügyben, a kamerák SD-kártyáin több hónapnyi felvételeket találtak. Köztük több olyan felvétel is volt, 

amelyeken a szaunából kijövő gyanútlan vendégek fürdőruha nélkül láthatók.

Ebben az időszakban a szállásadó tájékoztatása szerint 1300 vendég szállt meg. Közben a vendégeit megfigyelő szállásadó nemrég beperelte szomszédját, Dezső Lászlót és feleségét. 

A bekamerázás híre felkerült egy siófoki közösségi Facebook-csoportba, ezt követően tett ellenem és a házastársam ellen becsületsértés és rágalmazás vétsége miatt feljelentést a szállásadó, mondván, az általa képviselt gazdasági társaságot sérelem érte. Szerinte az oldalon megjelent kommentek okán lelepleződött és foglalásokat mondtak le

– fogalmazott a szomszéd. Az ügyben márciusban volt az első meghallgatás a Siófoki Járásbíróságon.

 

 

 

Megjegyzések