Etarget -közép

Orbán Viktor a második legnagyobb felhatalmazással vesz részt az EU-csúcson

 Ez nem semmi!

Orbán Viktor érkezik a második legnagyobb nemzeti felhatalmazással (44,82 százalék) a hétfői informális EU-csúcsra. Ezzel szemben az Európai Tanácsban legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Olaf Scholz német kancellár és Emmanuel Macron francia elnök csupán 13,9, illetve 14,6 százalékos eredményt értek el – írja a Nézőpont Intézet.

Szintén jelzésértékű az Európai Tanácsban, hogy a nagy tagállamok vezetői közül Pedro Sánchez spanyol kormányfő (30,18 százalék) sem tudta megnyerni hazájában az EP-választást, míg Giorgia Meloni kormánypártja a ciklus közepe felé közeledve is (28,76 százalék) képes volt győzelmet aratni, írja a Nézőpont Intézet közleménye.


 

Az európai parlamenti választások után első alkalommal ül össze az Európai Tanács, melynek informális megbeszélésén arról egyeztetnek, hogy kiket jelöljenek az Európai Unió vezető pozícióiba. A döntéseket formálisan nagyjából két hét múlva, „megerősített minősített többséggel” kell meghozni, amelyet nyolc tagállam vagy az európai népesség 35 százalékát képviselő kormány- és államfők akadályozhatnak meg.

A 27 tagállami vezető közül Orbán Viktor Európa-politikája rendelkezik a második legerősebb demokratikus legitimációval (44,82 százalék), kevesebb mint fél százalékkal maradva el a kvázi kétpártrendszerben versengő máltai Munkáspárt (45,26 százalék) európai parlamenti választási eredményétől.

A legnagyobb felhatalmazást szerzők között szerepel még Donald Tusk, miután a PO 37,1 százalékos eredményt ért el, igaz, csak kevéssel megelőzve a 36,2 százalékot elérő PiS-t. Szintén az élmezőnyhöz tartoznak a portugál (31,1 százalék) és spanyol (30,2 százalék) kormányfők is. Pedro Sánchez spanyol szocialista miniszterelnök eredményét azonban beárnyékolja, hogy nem sikerült megnyernie a spanyol EP-választásokat, s alulmaradt a néppárti PP-vel szemben (34,2 százalék).

A német–francia tengely gyengülését jelzi, hogy a legnagyobb szavazati súllyal rendelkező Németország és Franciaország országvezetőinek pártjai szerepeltek az egyik leggyengébben az összeurópai megmérettetésen. Olaf Scholz német kancellár szociáldemokrata pártja mindössze 13,9 százalékos eredményt ért el, melyet még a teljes német rezsim által elszigetelt AfD is megelőzött (15,9 százalék). Emmanuel Macron francia elnök liberális listája szintén várakozáson alul szerepelt (14,6 százalék), s alulmaradt szuverenista kihívójával, Marine Le Pen Nemzeti Tömörülésével (31,37 százalék) szemben.

Az országvezetőknek arra is figyelemmel kell lenniük, hogy az Európai Bizottság elnökét ők csak jelölik, s jelöltjüket az Európai Parlament abszolút többsége (legalább 361 képviselő) választhatja meg.

Borítókép: Orbán Viktor magyar miniszterelnök a fideszesek mellett az uniós választásokon, a budapesti Bálna épületében 2024. június 9-én (Fotó: AFP/Kisbenedek Attila)

www.magyarnemzet.hu 

 

 

Megjegyzések