Elképesztő!
Éppen harminc éve történt. A Szabad Demokraták Szövetsége végleg szakított az erős polgári ellenzék szerepével, a hatalomért inkább a komcsik pártjának ölelő karjaiba zuhant. Koalícióra lépett az abszolút többséget élvező Magyar Szocialista Párttal, a kádári MSZMP utódpártjával. Az SZDSZ ezzel mindent megtagadott, meghazudtolt amit magáról állított: kirívó kommunista ellenességét, a pártállam elleni (mű) harcait és a liberalizmust jellemző szabadelvűséget.
Ami azt jelentette a liberty szó után, hogy liberalizmus alapvetően a személyes szabadságon és törvény előtti egyenlőségen alapul, vagyis a szabad gondolatok széles spektrumát jelentő eszmerendszer, melyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg, mint legfontosabb politikai célt.
Az eszdéeszesek olyanokkal szövetkeztek tehát, akiknek elődeik, sőt szocialista párttársaik több mint negyven évig diktatórikusan uralkodtak Magyarországon. Ők voltak a kommunisták, a bolsevisták, akik elvették a szólásszabadságot, a szabad választás és utazás lehetőségét (aknásított vasfüggöny), elvették az emberek millióinak személyi szabadságát, vagyonát, tízezreket börtönbe, internáló táborokba zártak, ezreket gyilkoltak meg a kommunista törvénykezés jegyében. Nem beszélve arról a tehetséges, értékes félmillió honfitársunkról, akiket 1945-től emigrációba kényszerítettek, családok százezreit szétszakítottak. Rákosiék, Kádárék a szovjet megszállás negyven éve alatt Magyarországot a csőd szélére kormányozták.
S ami a legnagyobb bűn volt, centralizált, cenzorizált, szigorúan ellenőrzött oktatás és kultúrpolitikájukkal meg akarták fosztani a magyarságot hagyományaitól, ezer év alatt kialakult történelmi példaképeitől, szimbólumaitól, el akarták szakítani a gyökereitől, a közös nemzethez tartozás felemelő érzésétől. Az SZDSZ ezek utódjaival házasodott össze. Orbán Viktort, a Fidesz elnökét idézem, ezúttal 1994 nyaráról, amikor az MSZP-SZDSZ koalíció megkötését ezzel a lesújtó mondattal minősítette a parlamentben: „Most összenő, ami összetartozik.”
Emlékszem 1994 forró nyarára, amikor az őszintén gondolkodó, hitükben becsapott liberálisok ezrei, könnyes szemekkel léptek ki a liberális pártból. Nem is kell erről olyan sokat mondani. Demszky Gáborék, Pető Ívánék, Rajk Lászlóék, Kis Jánosék, Magyar Bálinték, Haraszti Miklósék, Konrád Györgyék, Heller Ágnesék és sorolhatnám tovább családilag, fizikailag és szellemileg is mindig a múltat felszámoló szovjet típusú kommunistákhoz tartoztak. Ezeknek az embereknek a magyar szabadelvűséghez soha sem volt közük. Kár lenne őket a nagy szabadelvű elődökhöz hasonlítani, mint Kölcsey Ferenc, Széchenyi István, Kossuth Lajos, Deák Ferenc, Eötvös József, Tisza Kálmán, Tisza István és mások. Mert az ő szabadelvűségük abban különbözött Kis Jánosék Szabad Kezdeményezések Hálózatától, hogy Kossuthék, Deákék a magyar nemzetben gondolkodtak, soha el nem árulták volna Magyarországot és mindenük volt a haza. Ahogyan Kölcsey Ferenc megfogalmazta: ,,A haza minden előtt.”
Egyszóval 1994. május 8-án új időszámítás vette kezdetét hazánkban. Mintha nem is lett volna rendszerváltás 1990-ben. A szocialista utódpárt elsöprő győzelme radikálisan átrajzolta az ország politikai térképét. A gazdasági válság, a konzervatív koalíció kudarca, a polgári közép tehetetlensége, a szabaddemokraták hazug, képmutató politizálása, a szocialisták gátlástalan ígéretei, a magyar választók többségének átverhetősége mind-mind hozzájárultak ahhoz, hogy a demokratikus küzdelemben a polgári Magyarország alternatívája egy időre vereséget szenvedjen. Antall József európai politizálása egy csapásra a múlté lett, a parlamentáris demokráciára a balliberálisok fittyet hánytak. A rendszerváltáskor a nagytakarítást, amit az MDF ígért, azt most elvégezte az MSZP-SZDSZ koalíció, csak ellenkező előjellel. Mindenhová a volt bolsevista nomenklatúra és a hálózat embereit ültette fontos beosztásokba, kiszórva a valódi, nemzetben gondolkodó rendszerváltókat.
Kezdte az alig kibontakozó nemzeti sajtó szétverését. A négy éve működő demokráciát semmibe véve 1994. július 20-án hatpárti egyeztetés nélkül (MDF, Fidesz, KDNP, FKGP), az újdonsült ellenzéki pártok javaslatainak figyelmen kívül hagyásával az MSZP-SZDSZ szövetség döntött: az eszdéeszes köztársasági elnök, Göncz Árpád aláírta a Magyar Rádió és Magyar Televízió kommunista-liberális vezetőinek kinevezését. A Magyar Televízió új elnöke Horváth Ádám, a Magyar Rádió új elnöke Szirányi János lett. Szegény Antall József miniszterelnök hányszor próbálta a média ügyeit többpárti egyeztetések figyelembe vételével rendbe tenni, de neki nem sikerült. Göncz Árpád rendre nem találta a tollát, így Antall nem tudta aláíratni az állami médiumokban a középen álló elnökök kinevezését. Az SZDSZ mindig is a káoszban volt érdekelt, így tudott a médiában is a zavarosban halászni.
Az új balliberális kormány nem viccelt. Szabályos vérengzést rendeztek a két médiumban, főként a televízióban. Csaknem kétszáz embert nyugdíjaztak, rendelkezési állományba helyeztek vagy néhányunkat kirúgtak. Elvették a képernyőt, a mikrofont, az újságírói munkát, mindezt a sajtószabadság jegyében. Miközben egzisztenciálisan tönkre tették őket. Amíg a konzervatív, jobbközép pártok nyaraltak, addig a szocialista-szabaddemokrata kormány a parlament összehívása nélkül 1994.július 28-án úgy döntött, hogy nem rendezik meg az 1996-os világkiállítást. Elvették az emberektől a honfoglalás 1100 éves, államalapításunk 1000 éves évfordulójának nagyszabású megünneplésének lehetőségét. Száz évvel ezelőtt, 1896-ban a Történelmi Magyarország ünnepelt, ekkor épült, teljesedett ki házaival, a vasúthálózatával, sugárútjaival, a parlamenttel a többi között Budapest, Kolozsvár, Marosvásárhely, Nagyvárad, Pozsony, Besztercebánya, Kassa, Szabadka, Újvidék, Fiume, Munkács és Ungvár.
A magyar nemzet milliárdokat költött a méltó megünneplésre, a vérrel, harccal megőrzött haza emlékezésére. Ilyen csak száz évenként egyszer fordulhat elő. A világkiállítással megmutathattuk volna Magyarországot. Ezt is elrabolták tőlünk, akárcsak később a liberális Momentum az olimpia megrendezésének jogát. Nem beszélve azoknak a vállalkozóknak az ezreiről, akik a remélt világkiállításra készülve rengeteg pénzt fektettek be fejlesztésekbe. Ők is futhattak a pénzük után.A kommunisták és neoliberálisok megmutatták valódi arcukat: a rombolás, az eladósítás, a csőd felé vezető út technikáját.
A Fidesz-Magyar Polgári Párt országgyűlési képviselőcsoportja már 1995-ben ,,A nagy átverés” címmel tanulmányt adtak ki a kialakult helyzetről. Az ígéretek kormánya vette át a hatalmat. A háromforintos kenyér, az ötforintos sör ígérete gyorsan elszállt. A kormányzásuk kezdetén mindjárt 8 százalékkal leértékelték a forintot, majd 1995 tavaszán bejelentették a Bokros-csomagot, a megszorító intézkedések sorát minden előzetes érdekegyeztetés nélkül. Az SZDSZ teljes mellszélességgel azonosult a Bokros-programmal. Visszatértek az egypártrendszer stílusához. A költségvetés hatékonyságára hivatkozva a rendszerváltás után nagy nehezen megszerzett önkormányzati önállóságot megszüntették. 3200 önkormányzat pénzeit ismét az MSZP-SZDSZ kaparintotta meg, míg sorban záratta be az önkormányzati iskolákat – pedagógusokat elküldve ezrével-, óvodákat, valamint kulturális intézményeket. Az amúgy is 97 százalékban, a volt nomenklatúra által uralt médiában a liberálisok megszerezték az elektronikus média döntő többségét – az MTV, később a TV2, RTL Klub-, így az országos kábeltévé hálózatot és természetesen a nyomtatott sajtó 90 százalékát.
Így a balliberális újságírók hallgattak az ígéretek be nem váltásáról, a törvénytelenségekről. Ekkor zárták be a legtöbb kórházat, elbocsátva az egészségügyi dolgozókat. Szülőotthonokat is bezártak, például Szolnok megyében egyetlen szülőotthon sem maradt. Bevezették a tandíjat az egyetemeken, korlátozták a táppénz időtartamát, csökkentették a nyugdíj értékállóságát. Elindultak a korrupciós ügyek ezrei. Ide tartozott a Dunaholding ügye, valamint az IBUSZ, amit a Horn-Kuncze kormányhoz közelálló személyek nyúltak le. Több száz milliót (ma már milliárdokat) érő balatoni ingatlanokat fillérekért értékesítettek és eladták a stratégiai ágazatainkat – vízművek, gáz, villamosművek, M1-es autópálya-, amit aztán az 1998-ban hatalomra került Fidesz pártszövetség visszavásárolt.
De olyan trükköket is csináltak Hornék, hogy titkos kormányhatározattal 12 milliárd forinttal támogatták a Bokros-féle Budapest Bankot, majd az 1996-os világkiállítás 7 milliárdját a Demszky-féle fővárosi önkormányzat kapta meg. Az átgondolatlanság jellemezte a Horn-kormány gazdaságpolitikáját. az 1995-ös állami költségvetés két hónap után összeomlott. Az infláció 35 százalékra ugrott fel, az adósságszolgálat kamatterhe 454- külső bruttó államadóssága 30 millió dollár fölé emelkedett. Haladtunk szép lassan az összeomlás felé. A magát szakértői kormánynak nevezett Horn Gyula-Pető Iván-féle pártszövetség egy év alatt a következőket tudta generálni: a sertéscomb ára 49 %-al, a zsír 67 %-al, a rizs 58 %-al, a burgonya 215 %-al, a káposzta 94 %-al, az alma 164 %-al emelkedett. Ez volt a szakértelem és a jobb létet ígérő, nagy átverések kormánya. Alapvető élelmiszerekről van szó. Nem beszélve arról, hogy a gyógyszerek 9 százalékkal drágábbak lettek, a villany és gáz ára 8 százalékkal, míg fizetni kellett a betegszállításért és ismét félmillió fölé emelkedett a munkanélküliek száma. Romlott a közbiztonság, a bűnözés nőtt. Erre mondta lazán Kuncze Gábor belügyminiszter, hogy nem kell ezt drámaian felfogni: ez a megélhetési bűnözés.
Nem árt tehát emlékeztetni a kedves olvasókat, hogy mi lett négy év alatt az MSZP-SZDSZ házasságból. Sajnos az emberek könnyen felejtenek. Újra és újra áldozatává lesznek a neomarxista és neoliberális ígérgetésnek. A Horn-Kuncze kormány tényelegesen is a gazdasági csőd felé vezette az országot. Ígérgetéseikkel becsapták az embereket. A hazugság náluk igazságot jelentett. Amikor 1994. május 8-a után elkezdődtek a koalíciós tárgyalások, akkor a szabaddemokraták azt mondták: csak liberális többségű kormányba megyünk bele. Persze nem az lett. Csak akkor lépünk koalícióba a szocialistákkal, ha nem lesz az MSZP-nek abszolút többsége – hangoztatták. De beléptek, pedig a szocialistáknak nélkülük is abszolút többsége volt volt. Magyar Bálint és Pető Iván kijelentették, hogy csak akkor lesz közös kormány, ha Horn Gyula nem lesz miniszterelnök. Mégis a pufajkás lett a kormányfő, Pető Ivánék vállalták a koalíciót. Még azt is ígérgették, hogy számukra a koalíció csak akkor vállalható, ha Békesi László lesz a pénzügyminiszter, mert az ő személye garantálja a liberális gazdaságpolitikát. Békesi ment, ők maradtak. Tehát örök érvényű az a megállapítás, hogy a liberálisoknál a hazugság igazságot jelent. Persze az MSZP sem esett messze az SZDSZ-től.
Leszögezhető, hogy ezt az utat követte a megint hatalomra kerülő szocialisták és szabaddemokraták szövetsége 2002-től 2010-ig. Itt volt az egészségügy megreformálása. A neoliberális SZDSZ-féle elképzelések szerint ez nem jelenthet mást, mint az egészségügy privatizációját: azaz profittermelővé magánosítását. És az sem volt meglepő, hogy a 2006-os választások után az SZDSZ mindent elkövetett annak érdekében, hogy megszerezze az oktatás és kultúra mellett az egészségügyi tárcát. Meg is kapta, amit követett újból országosan a kórházak, egészségügyi intézmények bezárása, sok ezer dolgozó elbocsátásával. Legkirívóbb Közép-Európa legnagyobb egészségügyi intézményének, a Lipótnak, az OPNI-nak bezárása. Éppen ekkor fejeződött be a kórházcentrum felújítása, új gyógyító eszközök beszerelésével. De bezárták a szintén száz évnél is régebbi, svábhegyi klinikákat, gyermek tüdőszanatóriumokat is. Ma ezeken a helyeken lakóparkok épülnek. Egyszóval a középpontba került a neoliberálisoknál a pénzszerzés úgy, hogy igyekeztek kiirtani a társadalmi szolidaritás elvét. Az MSZP ebbe az utcába sétált bele, meg is kapta jutalmát. Az SZDSZ után ők is a felszámolás útját járják.
Most ismét jönnek, nyomulnak, csak más öltözékben, más köntösben, más arcokkal, más jelszavakkal, más ígéretekkel. Nemzeti színű zászlót lengetnek, a Himnusz éneklésekor a szívükre teszik a kezüket, de ugyanaz a szándékuk, mint elődeiknek. Elárulni, kiárusítani a hazát. Vigyázat! Ne essünk újra az átverés csapdájába.
Vezető kép: Budapest, 1994. július 5. Göncz Árpád köztársasági elnök egy hajókormányt ajándékoz Horn Gyula születésnapjára. Az MSZP elnöke akkor volt 62 éves. MTI Fotó: Soós Lajos
Stefka István
Megjegyzések
Megjegyzés küldése