Etarget -közép

Itt az orosz bejelentés a harmadik világháborúról

 Kezdhetünk félni?

Moszkva szerint eljutott a nyugati vezetőkhöz Vlagyimir Putyin üzenete. Az orosz elnök a Nyugat és Oroszország közötti háborúról beszélt.

A Kremlnek nincs kétsége afelől, hogy Vlagyimir Putyin nyilatkozata a nyugati fegyverekkel indított Oroszország elleni csapások következményeiről eljutott a kívánt címzettekhez – mondta Dmitrij Peszkov elnöki sajtótitkár.

 


Az a kijelentés, amelyet Putyin tett, rendkívül világos, egyértelmű, és nem enged meg semmiféle kettős olvasatot

– tette hozzá a Kreml képviselője.

Vlagyimir Putyin szeptember 12-én kijelentette, hogy a NATO-országok most nem csupán arról tárgyalnak, hogy a nyugati nagy hatótávolságú fegyvereket Ukrajna fegyveres erői bevethetik-e Oroszország ellen, hanem gyakorlatilag az ukrajnai konfliktusban való közvetlen részvételről egyeztetnek.

Az elnök megjegyezte, hogy Kijev már most is drónokkal és egyéb eszközökkel támadja az orosz területeket. De amikor a nyugati gyártmányú precíziós, nagy hatótávolságú fegyverek használatáról van szó, meg kell érteni, hogy az ilyen műveletek csak a NATO-országok katonai személyzetének részvételével lehetségesek – magyarázta az orosz vezető. 

Ráadásul az ilyen csapások során olyan műholdakról származó titkosszolgálati adatokat is felhasználnak, amelyekkel Ukrajna nem rendelkezik

– tette hozzá.
Putyin hangsúlyozta: a Nyugat közvetlen részvétele az ukrajnai konfliktusban jelentősen megváltoztatja annak lényegét, és azt jelenti, hogy a NATO-tagországok – az Egyesült Államok és az európai országok – háborúban állnak Oroszországgal. Mint arról lapunk is beszámolt, az orosz elnök szerint Moszkva az előtte megjelenő fenyegetések alapján fog döntéseket hozni.

www.magyarnemzet.hu

 

Megjegyzések