Az amerikai elnökváltás sok változást hozhat, lekerülhet hazánkról a politikai nyomás.
Talán negyvennégy éve nem várták annyira tűkön ülve a következő amerikai elnök hivatalba lépését, mint most Donald Trumpét. 1980 karácsonyán főleg a teheráni amerikai túszok hozzátartozói számítottak Jimmy Carter mielőbbi távozására és a megválasztott Ronald Reagan beiktatására, miután Carter elnök egy éven át képtelen volt kiszabadítani szeretteiket az iráni fogságból.> Most viszont Joe Biden és nyugati szövetségesei – a hadiipari komplexum helyeslése és támogatása mellett – a fél világot vetették oda túsznak az ukrajnai háború értelmetlen meghosszabbításával. Ahogy Biden külügyminisztere, Antony Blinken a NATO-ban fogalmazott: 2025. január 20-ig, azaz Trump beiktatásáig még minden dollárt „kitolnak az ajtón”. Mármint Ukrajna javára.
Ezzel együtt
Trump ellenfelei és a főbb érintettek, így az ukrán elnök is tisztában van azzal, hogy vége a feltétel nélküli amerikai támogatásnak – januártól új szelek fújnak a világpolitikában. Volodimir Zelenszkij újabb nyilatkozataiból kiderül, igenis tisztában van ezzel, ahogy azzal is, hogy jó viszonyt érdemes kialakítania Keith Kellogg-gal, Trump leendő ukrajnai különmegbízottjával, akit magyar kormánykörökben szerencsére már személyesen is ismernek.
Moszkvát pedig nem kell félteni: az ukrajnai háború elmúlt csaknem három éve bebizonyította, Oroszország jobban „olvassa” a Nyugatot, mint az fordítva történik. Ha mégis létrejönne a karácsonyi fogolycsere és tűzszünet, amit Orbán Viktor szorgalmazott, akkor az igen jó alapot adhat minden továbbihoz. Már a tartós tűzszünet is nagy eredmény lenne halottak és rokkantak százezrei, a menekültté lett milliók után. Akár békének is lehetne nevezni. Klasszikus értelemben például a két Korea sem él egymással békében, de legalább hét évtizede nem nagyon ölik egymást.
Nem kevésbé felfokozottak a várakozások Trump hivatalba lépése előtt a másik fő válsággócban, a Közel-Keleten. Főleg Izraelben és Iránban nagy ennek a tétje, de a térség többi országában sem sokkal kisebb. Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnöknek éppen elég forró otthon a lába alatt a talaj, fontos neki a washingtoni támogatás, és Trumppal jobban megértette magát, mint Bidennel.
(Trump egyébként egykori republikánus előválasztási ellenfelét, a tévékommentátorként is ismert volt kormányzót és baptista lelkészt, Mike Huckabee-t szánja a jeruzsálemi nagykövetség élére.) A palesztinok nem boldogok Trump megválasztásától, a Netanjahutól jobbra álló izraeli erők pedig azt remélik, szabad kezet kapnak majd Washingtonból palesztin területek annektálására. Az amerikai–iráni viszony kulcsa Izrael és a gázai, libanoni háború; kérdés, mennyire konfrontálódnak jövőre a felek. A szokás szerint sokismeretlenes közel-keleti egyenletben új tényező Szíria: az Aszad-rendszer hirtelen bukása jó példa a világpolitika nem szándékolt következményeire. Ugyanis az ukrajnai és a gázai (libanoni) háborúval, Oroszország és Irán fókuszának megváltozásával függ össze. Kérdés, milyen világ jön Damaszkuszban Aszad után. 2025-ben meglátjuk. De Amerika kifáradt az iraki és az afganisztáni háborúban, nincs itt az ideje, hogy katonái most éppen Aleppónál védjék a sokat emlegetett „szabad világot”.
Amerika legnagyobb globális riválisa persze nem Irán, még csak nem is Oroszország, hanem Kína. Ezzel Trump is tisztában van. Európának, így nekünk is figyelnünk kell majd, milyen kereskedelempolitikai kitettséget okozhat egy esetleges vámháború.
A megválasztott elnök jelentős részben azzal győzte le Kamala Harrist, hogy elhitette az amerikaiakkal: rendbe tudja hozni az országot. A legfrissebb felmérés szerint a polgárok 59 százaléka állítja azt, hogy rossz irányba tart az Egyesült Államok, miközben csak 27 százalékuk tartja jónak a jelenlegi irányt.
A rendbetétel egyik kulcskérdése az államháztartás rendezése, amit minden tíz amerikaiból nyolc-kilenc sürgető feladatnak is tart. Az Egyesült Államok államadóssága gyakorlatilag egyenlő az éves bruttó hazai termékével, meghaladja a 36 ezermilliárd dollárt (ebben Trump első kormányának is felelőssége van). Amerika minden egyes nap 1,8 milliárd dollárt kénytelen kamattörlesztésre költeni.
Trump pénzügyminiszter-jelöltje Scott Bessent ismert nagybefektető, aki a „háromszor három” elvét vallja. Három százalékra akarja feltornázni az USA növekedési rátáját, ugyancsak három százalékra csökkentené a költségvetés hiányát (6,28-ról), illetve napi hárommillió hordóval növelné az ország nyersolaj-kitermelését (13 millióról).
Bessent az eddigi legmagasabb rangú nyíltan homoszexuális politikus lesz az Egyesült Államokban. Korábban nemhogy Soros Györgynek dolgozott, hanem üzlettárs volt a spekuláns alapkezelőjében, komoly szerepet játszva az angol font 1992-es bedöntésében, mielőtt pedig Trumpot támogatta volna, Hillary Clinton és Barack Obama kampányába fizetett be.
A világ nem fekete-fehér! De abban Trump életútjának ismeretében biztosak lehetünk, hogy a pénzt biztos kezekben akarja tudni. Ezzel egybevágó célt szolgál a bürokratákkal és mélyállami szabotőrökkel felduzzasztott kormányzati szektor karcsúsítása, amelyet már a jobboldali háttérintézmények által készített Project 2025 című programdokumentum is előrevetített. A terület fő felelősei Elon Musk, a világ első számú vállalkozója és Vivek Ramaswamy üzletember, Trump egykori republikánus kampányellenfele. Itt is fontos, hogy a magyar kormánykörökben hozzájuk is van személyes nexus. A The New York Times liberális világlap eközben elszörnyedve ír arról, hogy a Trump-csapat az egyes pozíciókra kiszemelteket „hűségtesztnek” veti alá. Pedig Trump 2017 és 2021 közötti elnöksége alatt az amerikai fősodor előszeretettel kajánkodott azon, hogy az apparátus szabotálja a munkát, „munkatársai” mindennek elhordják az elnököt, még az asztaláról is ellopkodják az iratokat.
2025-ben a kongresszus összetétele, mindkét házának republikánus vezetése, illetve a legfelsőbb bíróságon a konzervatív tagok kétharmados többsége is kedvezőbb körülményeket teremt Donald Trumpnak a kormányzáshoz ahhoz képest, mint amelyek 2017-ben várták a belpolitikai térben.
Minket, magyarokat persze elsősorban az érdekel, hogyan érinti a fehér házi váltás Európát, azon belül is hazánkat. Washingtonban Magyarország elsősorban NATO-tagországként érdekes, jövőre pedig az atlanti szövetség csúcsértekezletet tart Hágában. > Várhatóan Ukrajna lesz a fő kérdés, de az új helyzetben jelentősen csökkenhet a hazánkra gyakorolt amerikai, illetve az annak nyomába szegődő, mintakövető nyugat-európai nyomás. (Alex Hemingway, a hazánkban is ismert amerikai üzletember azt mondta egy novemberi interjúnkban: kaliforniai környezetében senki nem érti, miért költött az Egyesült Államok 180 milliárd dollárt Ukrajnára. Valószínűleg Trump sem.) Miközben aligha eszik olyan forrón a kását, hogy Trump hátat fordítana a NATO-nak, minden bizonnyal sürgetni fogja az európai védelmi ráfordítások további emelését, a sokat emlegetett GDP-arányos két százalékon felül is.
Magyar kormánykörök a kétoldalú kapcsolatokban is a politikai nyomás jelentős enyhülésére számítanak. Ennek alapja nemcsak Donald Trump és Orbán Viktor kormányfő jó személyes viszonya, hanem az a most már széles kapcsolati háló, amelyet az elmúlt években Budapestről az elnök embereivel kiépítettek. Budapestről először is két olyan ügyben várnak amerikai hátraarcot, amelyekben a Biden-kormány politikai alapon büntette hazánkat, kárt okozva állampolgárainknak.
Az egyik a kettős adóztatás kizárásáról szóló egyezmény 2022-es felmondása, a másik honfitársaink beutazásának tavalyi megnehezítése, az elektronikus utazási jóváhagyási rendszer, az ESTA érvényességi idejének csökkentése volt (mondvacsinált okokból). Az új amerikai szándékok a következő budapesti nagykövet tevékenységén is lemérhetők lesznek – magyar diplomáciai körökben az őszre várják az érkezését. David Pressman most közkívánatra távozik ugyan, de utódja érkezéséig ügyvivő irányítja a Szabadság téri külképviseletet.
Szőcs László - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése