Etarget -közép

Nem telt el gyorsan 2024, és 2025 sem lesz olyan, mint egy cukorkabolt

A teljesen felesleges újévi fogadalmak mellett, (amiket az ember úgyis csak egy hétig tart be) ilyenkor az ember talán mérlegel. Valahogy úgy – csak hogy egy szilveszteri példát hozzak–, mint egy végigpiált este után másnap: az ember azt hiszi, hogy tudja, mi történt, de nem minden teljesen tiszta, sokat költött, ami rossz, de jó, hogy volt miből, és ha épp nem másnapos, akkor örül, hogy a végén ivott egy pohár vizet, míg mások délig vergődnek, és nem tudnak kikelni az ágyból.> A másnap végén viszont úgyis csak az számít, hogy fel kellett kelni, menni tovább, végül kihevertük, bementünk dolgozni, és van egy csomó emlékünk, amiből talán tanultunk, és jobb emberek lettünk. Szóval végül úgyis alkalmazkodnunk kell a következő naphoz, még akkor is, ha egy csomó minden, csak később jut eszünkbe, meg előkerülnek a furcsa telefonszámok, pedig azt hittük, hogy milyen gyorsan eltelt az egész. Valahogy így van ez az új évvel is. Számít egyáltalán, hogy jó év volt-e 2024? Kinek volt jó, és kinek nem? Mi számít jónak? De megmutatom, mire gondolok.

Magyar EU-elnökség, Magyar Péter politikai feltűnése, lehallgatási botrány, telefonlopás, a szekta megalakulása, Orbán Viktor békemissziója (Moszkva, Peking, Kijev), magyar kormány és az EU közötti konfliktusok, migrációval kapcsolatos feszültségek, Kínával való gazdasági együttműködés, Orbán Viktor kritikái az Európai Parlamentben, francia belpolitikai válságok, szankciók Oroszország ellen, Robert Fico elleni merénylet, a Trump elleni merénylet, a továbbra is zajló ukrajnai háború, az EU erre adott reakciói, EP-választások, önkormányzati választások, főpolgármester-választás, Szíria, Irak, román választások és a TikTok esete, pedofilbotrányok, Grúzia, Donald Trump győzelme és minden, ami ezzel kapcsolatban azóta történt, David Pressman menesztése, németországi terrortámadás, Kína geopolitikai mozgásai… és ez csak a politikai események egy kis százaléka, ami hirtelen eszembe jutott. Ugye, hogy végigolvasni is durva volt? Pedig ez nem a teljes lista. Ezek között vannak “jó dolgok” és “rossz dolgok” egyaránt, attól függ, hogy ki és honnan nézi.

 Boldog Új Évet mindenkinek. Kivéve a kommunistákat.

És akkor ott vannak az embernek a személyes történetei, emlékei, például a gyereke keresztelője, vagy az első születésnapja, meg a családi nyaralás, ami vagy “túl drága volt”, vagy kiderült, hogy “Horvátba” sokkal olcsóbb a lángos, mint a Balatonon, meg aztán ott van a már-már a feledés homályába vesző legénybúcsú, de ilyenkor talán arra is visszaemlékszünk, hogy mi volt húsvétkor, vagy mivel böjtöltünk idén. Aztán rácsodálkozunk, hogy mennyire régen volt már mindez, miközben unalomig durrogtatjuk a közhelyet – talán divatból –, hogy “milyen gyorsan elment ez az év” is.

Pedig – mint azt a fenti lista is érzékelteti – nem ment el gyorsan. Rengeteg minden történt, köztük olyan események, amelyek megváltoztatják majd a következő fél évtizedet legalább, és ne legyenek illúzióink, a következő is hasonlóan mozgalmas lesz: már csak ha abból indulunk ki, hogy január végén beiktatják Trumpot, aztán neki kell állni az orosz-ukrán háború rendezésének, aztán német előrehozott választások is lesznek, miután Steinmeier elnök feloszlatta a Bundestagot, és ne feledkezzünk meg arról sem, hogy újra megtartani a román elnökválasztást, mert nem az a jelölt nyert, akit Brüsszel akart, mert állítólag orosz befolyásolás történt. Ja, és a kedvencem: Kanadában is választások lesznek. 


 

És számíthatunk arra is, hogy Magyar Péter még jobban fogja imádni önmagát, a Momentum talán egy újabb elnököt választ, mielőtt végleg eltűnik, Gyurcsányék tovább fognak vergődni a figyelemért, és biztosan elkezdenek edzeni a progresszív komcsik is 26-ra, így a magyar belpolitika sem lesz egy cukorkabolt jövőre.> Bár nehéz dolga lesz az ellenzéknek, hiszen az év olyan segítségekkel fog kezdődni a kormány részéről, mint a lakhatási támogatás, munkáshitel, 13. havi nyugdíj, nyugdíjemelés, tanári béremelés, minimálbér-emelés – vagyis nagyon nehéz lesz majd őszintén úgy csinálni, mintha itt mindenkinek nagyon szar lenne. De nem aggódom, biztosan megoldja ezt majd a szekta.

És ki ne hagyjuk, hogy a világpolitikai mozgásterünk is jelentősen megnőhet Trump beiktatása után, tehát még akár az EU-s pénzek rendezése, meg a büntetések kérdése is eldőlhet. Persze maradjunk a realitás talaján, de jobb reménykedni, mint zsigerből utálni mindent. De ezeket majd elmondják az elemzők úgyis, ők jobban rálátnak ezekre a folyamatokra.

Szóval ahogy az idei év sem, úgy a következő sem fog „gyorsan eltelni”, tele lesz meglepetésekkel, fordulatokkal, előkerülnek a már említett ismeretlen telefonszámok, és szelfik, talán egy-egy hangfelvétel is előkerül majd egy dunába dobott telefonról… Ki tudja.

De a jó hír az, hogy ha az embernek vannak víziói, hűséges a hazájához, tisztességesen akarja nevelni a gyerekeit, közösségben gondolkodik, igényes a környezetére, és az Isten felé a megfelelő alázattal tudja értékelni a mindennapok ajándékait, akkor valószínűleg jó éve lesz, bárhogyan is alakul.

Ha pedig az ember mindenben a rosszat látja, mindennek elégedetlen és egy önimádó szektavezért követ, vagyis egy belpesti aktivista, és/vagy nem is meri fel, hogy azért van ideje hülyeségeken agyalni, mert túl jó dolga van, akkor nincs az a teremtő erő, aki boldogságot tud vinni majd a következő évbe.

Ilyen egyszerű.

Boldog Új Évet mindenkinek. Kivéve a kommunistákat.

Dezse Balázs - www.pestisracok.hu

Megjegyzések