Mozgalmas év következik a meteorológusok szerint.
Az új évvel átléptünk 2025 januárjába, a MeteoPlaza Agroinformon megjelent elemzése szerint ebben a hónapban változatos időjárásban lesz részünk. Január első hetében a megélénkülő szél kisöpri a ködöt, majd meleg- és hidegfrontok váltják egymást.
Az első hétvégén sok csapadék is érkezik, lehet
Január 13. és 19. között kelet felől igen hideg, fagyos, aránylag száraz levegő érkezik térségünkbe. Emiatt kevés lesz felettünk a felhő, és így erős lesz az éjszakai lehűlés.> Többfelé lesz még havas a táj, ezeken a vidékeken különösen erős fagy várható, akár mínusz 10, mínusz 15 fokig is csökkenhet éjszaka a hőmérséklet.
A hosszú távú előrejelzés szerint a hónap utolsó hetében eleinte érvényesül az észak-európai anticiklon hatása, ám ekkor már egyre hidegebb levegőt szállít fölénk, emiatt csökken a nappali felmelegedés mértéke.
A hónap utolsó napjaiban már inkább a hazánktól délre örvénylő mediterrán ciklon hatása alá kerülünk.
Emiatt ekkor változékonyabbra, csapadékosabbra fordul ismét az idő, de továbbra is hideg, fagyos levegő érkezik fölénk a magasban.
Korán jön a tavasz
Február első harmadában többször is, majd a hónap utolsó napjaiban egyaránt várható kiadósabb csapadék, a kettő között lesz egy elnyúló száraz időszak. A hónap első harmadában jobbára enyhe időnk lesz, majd a szárazabb időszak erősebb faggyal is együtt járhat, de a hónap végén a csapadékos idővel együtt enyhülés is érkezik.
Március közepén a közeledő hidegfront előtt nagyon meleg levegő érkezik. Egy csapásra kitavaszodik, 15 fok feletti csúcshőmérséklet is valószínű.
A front átvonulását követően átmenetileg fagyos időnk lesz, de csak pár napig. A hónap utolsó dekádjában ismét enyhül az idő, sőt a hónap végén már 20 fok lesz a jellemző csúcshőmérséklet.
Májusban komolyabb csapadékot adó frontrendszer legfeljebb a hónap utolsó harmadában érkezhet,
így a havi csapadékot nagyrészt záporok, zivatarok adják majd, emiatt szeszélyes területi eloszlásra számíthatunk.
Nagy területre kiterjedő, erős fagy nem valószínű, de a hónap első napjaiban a szokásosnál hűvösebb időnk lesz. Utána a hónap közepéig a 15-20 fok körüli, a hónap második felében már a 20-25 fok vagy a fölötti csúcshőmérséklet lesz a jellemző – írja a Tolna vármegyei hírportál.
Változékony nyár és ősz
Júniusban a záporok, zivatarok mellett több időjárási front is várható, így csapadékosnak ígérkezik a hónap. Hőmérsékletben az átlagra számíthatunk, a hónap közepén hidegfront hatására élhetjük át a legmelegebb és a front átvonulása után a leghidegebb napokat. Ezt leszámítva szélsőséges hőmérséklet nem várható.
A frontok nagyobb csapadékot csak július közepén hozhatnak. Hosszabb csapadékmentes, száraz periódusok is lehetnek. A csúcshőmérséklet gyakran emelkedik 30 fok körüli értékre, sőt
a hónap végén 35 fok fölötti forróság várható.
Tartósan száraz időszak nem valószínű augusztusban. A frontok miatt szeszélyesen alakul a hőmérséklet, lesznek forróbb és hűvösebb napok is. Tartósan magas hőmérséklet nem valószínű, ám drasztikus lehűlés sem.
A szeptember változékonynak ígérkezik, a hónap második felében hűvösebbre fordul az idő. Kiadósabb eső a hónap elején jöhet, aztán hosszabb csapadékmentes időszakokra is készülhetünk. Októberben őszi idő lesz sok napsütéssel és kevés csapadékkal. A hőmérséklet ritkán haladja meg a 25 fokot, 20-a után hűvös időszak következik.
Az amerikai modell csak tíz hónapra készít előrejelzést, így az év utolsó két hónapjáról még nem lehet sokat tudni.
>
Megjegyzések
Megjegyzés küldése