A kép hihetetlen gyorsasággal száguldott végig a közösségi média
platformjain mint az elnök beszédének ékes cáfolata és az állam
tehetetlenségének szimbóluma.
Kedves Alíz,
Menton a citromfesztivál lázában él, én is összevissza szaladgálok intézni az ügyeket. A házamba öt vendéget várok, de Montvillard márki és felesége tegnap már megjöttek, úgyhogy elmentünk vacsorázni a Kék Kagylóba. Ismered a márkit, sokat szeret beszélni, de az is igaz, hogy mindig érdekes dolgokat mesél. Tegnap este nagy formában volt. A desszertnél belevágott egy olyan témába, ami ugyancsak élénken foglalkoztatja a francia társadalmat.
– Macron elnökre rájár a rúd – mondta maliciózusan csettintve, és sokatmondóan nézett ránk. – Nézze meg, Madame, kik buktatták meg Benjamin Griveaux-t, Macron útitársát, pártja, az LRM (Lendületben a Köztársaság!) egyik kulcsfiguráját? Három fiatal. A botrányhős, aktivistának mondott orosz Pjotr Pavlenszkij vagy a több nyelven, oroszul is, beszélő diáklány, Alexandra de Taddeo és Juan Branco, aki nemcsak a sárga mellényesek ügyvédje, hanem a Wikileaks kitervelője, Assange tanácsadója volt. Több mint gyanús, nem? Talán tényleg az orosz titkosszolgálat áll a dolog mögött. Talán erre utalt Macron a minap, amikor a müncheni biztonsági konferencián figyelmeztetett, hogy Oroszország destabilizálja a Nyugatot. De hát pont a francia elnök az, aki egyedüli nyugati vezetőként szorgalmazza a közeledést a nagy keleti szomszédhoz.
A márki egy kis szünetet tartott, majd folytatta.
– De az is lehet, hogy autonóm akció volt. Branco, a fiatal ügyvéd 2019-ben robbant be a francia közéletbe, amikor megjelent a több mint 250 ezer példányban eladott, gyilkosan Macron-ellenes pamfletje. A Griviaux-botrányról a minap azt nyilatkozta, ez „a macronizmus első komoly megaláztatása”.
– Márki, nekem ez magas, inkább mondja el, valójában mit gondol Macron elnökről – szóltam.
– Asszonyom, emlékezzen csak 2017-re! 1849, Louis Bonaparte megválasztása óta nem volt ekkora meglepetés a francia politikában, hogy egy három hónappal korábban még jóformán ismeretlen, fiatal politikust hirtelen köztársasági elnökké válasszanak.
– Jó, jó, kedves márki, ezt én is tudom, de maga szerint mi ennek az egésznek a magyarázata?
A márki élvezettel kortyolgatta finom bordóiját, hátradőlt, majd kijelentette:
– Hát, a csodavárás, asszonyom. Mert lehet ugyan, hogy a háttérben a hatalmasok egyengették Macron útját, de mégis a francia polgárok szavaztak rá, pontosabban a franciáknak csak egy kisebb hányada, hiszen az a 65 százalék, amivel Macron nyert, a szavazásra jogosultak mindössze 44 százalékát jelenti, mivel ugye többen tartózkodtak, mint ahányan Le Penre szavaztak. Mondom, a csodavárás, mert a nyugati világ vezető nélkül maradt. Elharapódzott a Trump-fóbia, Merkel meggyengült, így a nyugati értelmiség Macront messiásként üdvözölte. Emlékszem az El País cikkére, az újonnan megválasztott elnököt Cyrano de Bergerachoz és De Gaulle-hoz hasonlította. Világszerte ünnepelték Macront. Mekkora badarság! Én azt gondolom, asszonyom, hogy Macron a jelenlegi Franciaország tökéletes elnöke: egy gazdag, hedonista és elkényelmesedett országra szabták. Egy barátom a múltkor mondta nekem, Macron egy nyugdíjasotthon animátora. Mi érdekli az embereket? Társalognak a libamájról, a Mexikóban töltött karácsonyról, a fürdőszoba felújításáról meg a következő síszabadságról… Ennyi. Hát, ez a véleményem, asszonyom. Idáig süllyedt Franciaország és vele az egész nyugati világ.
– Értem, de mégis, azt mondják, Macronnak legalább van víziója.
– Ugyan, kedves asszonyom, miféle víziója? Ügyes beszédírója van, ennyi az egész. Olvassa el a Jagelló Egyetemen elmondott beszédét, a francia retorikai hagyomány remeke, elismerem, és aztán? Macron egy kaméleon, azt mondja, amit éppen kell. Hol a balliberálisoknak hízeleg, hol Marine Le Pen szavazóinak. Hát nem a minap idézte Charles de Maurrast, a hagyományos, királypárti konzervatívok teoretikusát? Hallatlan dolog, de nem tagadom, ügyes húzás volt. Jó tudni, asszonyom, hogy Macron a disszertációját Machiavelliről írta.
– Úgy látom, kedves márki – vettem át a szót –, hogy valami megmozdult Franciaországban. Itt volt a sárga mellényes mozgalom, amelyet a hatalom úgy-ahogy elfojtott, aztán itt van Éric Zemmour, akinek tévészereplései nézettségi rekordokat döntögetnek, nem beszélve a csendes többségről, amely félti a francia kultúrát és életformát.
– Kétségtelenül így van, asszonyom, gondoljon csak az esélyegyenlőségi miniszter, Schiappa asszony és Zemmour tévévitájára, ahol a miniszter Zemmournak egy korábbi kijelentésére reagált, miszerint ha a bevándorlók tényleg integrálódni akarnak, akkor fiúgyermekeiknek ne adják a Mohamed nevet. Schiappa asszony kijelentette, hogy a Mohamed névnek semmilyen vallási tartalma nincs, „mint ahogy az Éric név sem árulkodik arról, hogy viselője katolikus”. Ezzel a miniszter nevetségessé tette magát, és lejáratta kormányát. De még súlyosabb volt a tegnapi eset, hiszen maga is láthatta, miután Macron elnök Mulhouse-ban elmondta az „iszlám szeparatizmusról” szóló beszédét, egy fényképen lehetett látni, ahogy az őt körülvevő tömegben, közvetlenül mellette törvénysértő módon egy lefátyolozott nő áll, akit az elnök nem vett észre, és senki más sem avatkozott be. A kép hihetetlen gyorsasággal száguldott végig a közösségi média platformjain mint az elnök beszédének ékes cáfolata és az állam tehetetlenségének szimbóluma.
Egy kicsit megrendülve kérdeztem, hogy mi lesz ennek a vége.
– Nem tudom, asszonyom, de az biztos, hogy semmi jó. Gondoljon csak bele, itt ülünk és vacsorázunk ezen a pompás helyen, élvezzük a társalgást, gyönyörködünk a szép kilátásban, de közben robogunk a szakadék felé.
Igaza van a márkinak, kedves Alíz, te mész a bálba, én foglalkozom a citromfesztivállal, a márki emészti a finom vacsorát, miközben fölöttünk ott lóg Damoklész kardja.
Madame de Peren - www.demokrata.hu
Menton a citromfesztivál lázában él, én is összevissza szaladgálok intézni az ügyeket. A házamba öt vendéget várok, de Montvillard márki és felesége tegnap már megjöttek, úgyhogy elmentünk vacsorázni a Kék Kagylóba. Ismered a márkit, sokat szeret beszélni, de az is igaz, hogy mindig érdekes dolgokat mesél. Tegnap este nagy formában volt. A desszertnél belevágott egy olyan témába, ami ugyancsak élénken foglalkoztatja a francia társadalmat.
– Macron elnökre rájár a rúd – mondta maliciózusan csettintve, és sokatmondóan nézett ránk. – Nézze meg, Madame, kik buktatták meg Benjamin Griveaux-t, Macron útitársát, pártja, az LRM (Lendületben a Köztársaság!) egyik kulcsfiguráját? Három fiatal. A botrányhős, aktivistának mondott orosz Pjotr Pavlenszkij vagy a több nyelven, oroszul is, beszélő diáklány, Alexandra de Taddeo és Juan Branco, aki nemcsak a sárga mellényesek ügyvédje, hanem a Wikileaks kitervelője, Assange tanácsadója volt. Több mint gyanús, nem? Talán tényleg az orosz titkosszolgálat áll a dolog mögött. Talán erre utalt Macron a minap, amikor a müncheni biztonsági konferencián figyelmeztetett, hogy Oroszország destabilizálja a Nyugatot. De hát pont a francia elnök az, aki egyedüli nyugati vezetőként szorgalmazza a közeledést a nagy keleti szomszédhoz.
A márki egy kis szünetet tartott, majd folytatta.
– De az is lehet, hogy autonóm akció volt. Branco, a fiatal ügyvéd 2019-ben robbant be a francia közéletbe, amikor megjelent a több mint 250 ezer példányban eladott, gyilkosan Macron-ellenes pamfletje. A Griviaux-botrányról a minap azt nyilatkozta, ez „a macronizmus első komoly megaláztatása”.
– Márki, nekem ez magas, inkább mondja el, valójában mit gondol Macron elnökről – szóltam.
– Asszonyom, emlékezzen csak 2017-re! 1849, Louis Bonaparte megválasztása óta nem volt ekkora meglepetés a francia politikában, hogy egy három hónappal korábban még jóformán ismeretlen, fiatal politikust hirtelen köztársasági elnökké válasszanak.
– Jó, jó, kedves márki, ezt én is tudom, de maga szerint mi ennek az egésznek a magyarázata?
A márki élvezettel kortyolgatta finom bordóiját, hátradőlt, majd kijelentette:
– Hát, a csodavárás, asszonyom. Mert lehet ugyan, hogy a háttérben a hatalmasok egyengették Macron útját, de mégis a francia polgárok szavaztak rá, pontosabban a franciáknak csak egy kisebb hányada, hiszen az a 65 százalék, amivel Macron nyert, a szavazásra jogosultak mindössze 44 százalékát jelenti, mivel ugye többen tartózkodtak, mint ahányan Le Penre szavaztak. Mondom, a csodavárás, mert a nyugati világ vezető nélkül maradt. Elharapódzott a Trump-fóbia, Merkel meggyengült, így a nyugati értelmiség Macront messiásként üdvözölte. Emlékszem az El País cikkére, az újonnan megválasztott elnököt Cyrano de Bergerachoz és De Gaulle-hoz hasonlította. Világszerte ünnepelték Macront. Mekkora badarság! Én azt gondolom, asszonyom, hogy Macron a jelenlegi Franciaország tökéletes elnöke: egy gazdag, hedonista és elkényelmesedett országra szabták. Egy barátom a múltkor mondta nekem, Macron egy nyugdíjasotthon animátora. Mi érdekli az embereket? Társalognak a libamájról, a Mexikóban töltött karácsonyról, a fürdőszoba felújításáról meg a következő síszabadságról… Ennyi. Hát, ez a véleményem, asszonyom. Idáig süllyedt Franciaország és vele az egész nyugati világ.
– Értem, de mégis, azt mondják, Macronnak legalább van víziója.
– Ugyan, kedves asszonyom, miféle víziója? Ügyes beszédírója van, ennyi az egész. Olvassa el a Jagelló Egyetemen elmondott beszédét, a francia retorikai hagyomány remeke, elismerem, és aztán? Macron egy kaméleon, azt mondja, amit éppen kell. Hol a balliberálisoknak hízeleg, hol Marine Le Pen szavazóinak. Hát nem a minap idézte Charles de Maurrast, a hagyományos, királypárti konzervatívok teoretikusát? Hallatlan dolog, de nem tagadom, ügyes húzás volt. Jó tudni, asszonyom, hogy Macron a disszertációját Machiavelliről írta.
– Úgy látom, kedves márki – vettem át a szót –, hogy valami megmozdult Franciaországban. Itt volt a sárga mellényes mozgalom, amelyet a hatalom úgy-ahogy elfojtott, aztán itt van Éric Zemmour, akinek tévészereplései nézettségi rekordokat döntögetnek, nem beszélve a csendes többségről, amely félti a francia kultúrát és életformát.
– Kétségtelenül így van, asszonyom, gondoljon csak az esélyegyenlőségi miniszter, Schiappa asszony és Zemmour tévévitájára, ahol a miniszter Zemmournak egy korábbi kijelentésére reagált, miszerint ha a bevándorlók tényleg integrálódni akarnak, akkor fiúgyermekeiknek ne adják a Mohamed nevet. Schiappa asszony kijelentette, hogy a Mohamed névnek semmilyen vallási tartalma nincs, „mint ahogy az Éric név sem árulkodik arról, hogy viselője katolikus”. Ezzel a miniszter nevetségessé tette magát, és lejáratta kormányát. De még súlyosabb volt a tegnapi eset, hiszen maga is láthatta, miután Macron elnök Mulhouse-ban elmondta az „iszlám szeparatizmusról” szóló beszédét, egy fényképen lehetett látni, ahogy az őt körülvevő tömegben, közvetlenül mellette törvénysértő módon egy lefátyolozott nő áll, akit az elnök nem vett észre, és senki más sem avatkozott be. A kép hihetetlen gyorsasággal száguldott végig a közösségi média platformjain mint az elnök beszédének ékes cáfolata és az állam tehetetlenségének szimbóluma.
Egy kicsit megrendülve kérdeztem, hogy mi lesz ennek a vége.
– Nem tudom, asszonyom, de az biztos, hogy semmi jó. Gondoljon csak bele, itt ülünk és vacsorázunk ezen a pompás helyen, élvezzük a társalgást, gyönyörködünk a szép kilátásban, de közben robogunk a szakadék felé.
Igaza van a márkinak, kedves Alíz, te mész a bálba, én foglalkozom a citromfesztivállal, a márki emészti a finom vacsorát, miközben fölöttünk ott lóg Damoklész kardja.
Madame de Peren - www.demokrata.hu
A transzgender ifjabb soros köcsög szeretőjétől ( makronka ) ez mi várható !
VálaszTörlés