Az ünnepelt, a járvány kapcsán, lélegeztetőgép közeli állapotban kapkodja a levegőt.
Az 1950-ben alakult Európai Közösség 70. évfordulóján, mint az Európai Unió elődjéről, és mint a közeljövőben elképzelt Európai Egyesült Államok lázas víziójáról komponált átívelő, – igaz kevésbé összefüggő, mint összeollózott – Örömódát Dobrev Klára. Plagizált és terjedelmes gondolatfutamai részei annak a küzdelemnek, amelyet pártja a DK és személyesen alelnök asszony folytat az európai USÁ-ért.
Az sem késztette visszafogottságra, hogy jogos szánalmat kelthet olyan helyzetben dicshimnuszt zengeni az unióról, amikor az ünnepelt, most éppen a járvány kapcsán, lélegeztetőgép közeli állapotban kapkodja a levegőt. Magasztalására mégis megénekel véres háborúkat, mérhetetlen szenvedéseket /Apró-unoka szájából ízléstelen/, mint az európai béke eltökélt szónoka, kontinensünk „legnagyobb projektjének” az egyenlőségnek, benne a nemzetek felszámolásának „zsandarki” zászlóvivője.
Küldetése szűzi „felragyogtatását” egy beemelt hasonlattal emígyen fokozta: „Mire vágyunk jobban? Egy boldog szeretetben élő nagy családra, ahol akár három generáció él együtt, és ahol a döntések meghozatala során figyelemmel kell lenni a férj, a gyerekek, a nagyszülők érdekeire” – ez lenne az Európai Egyesült Államok idilli famíliája – „vagy pedig egyedül élő, magányos emberek akarunk lenni, akik ha döntést hoznak senkire se kell, hogy tekintettel legyenek.” Ez pedig mi lennénk magyarok cakli-pakli, az egész ország.
Álságos, semmint megindító kinyilatkoztatás egy olyan párttól és embertől, amely és aki nyíltan ellenzi a magyar /jelenlegi határainkon túli/ családegyesítést, pártolja a genderizmust, riszálva vonul a Pride-on, kívánja minden porcikájával az isztambuli szerződést. Szimpla színjáték!
Dobrevék globális család-terveihez egyetlen friss hír: „Külön vonatokat indítanak az osztrák idős emberek gondozásában dolgozó román vendégmunkások szervezett kiszállítására Ausztriába. A szerelvények Temesvárról indulnak.” Ezekhez az uniós kényszermunka-vagonokhoz mit szólnának az önök nagy családjának férjei, gyerekei és nagyszülei? (A történet inkább az 1940-es évek Europájára hajaz.) Vagy ez csak a boldog szeretetben élő nagy család egyik velejárója lenne, kisebb családon belüli erőszak?
A nagycsalád szegényebbjei gondoskodjanak a nagycsalád gazdagabbjairól, szép kis egyenlőség. Menjenek a sógorokhoz, akik hajlandók a tehetősebb osztrák öregeket lemosdatni, pürével etetni, esetleg pelenkázni, mert az ottani gyerekeknek nem éri meg, nincs idejük az ilyesmire. Ha menni kell hát menni kell, családban így szokás.
Az önök európai Amerikájában a nagycsalád szlovák, szerb, bolgár, vagy éppen magyar tagjai szednék Párizs, München, Brüsszel utcáin a szemetet, pucolnák a zöldséget, ganajoznák az istállót, mosnák a luxuskocsikat, miközben francia, német és belga „édestesóik” könnyű bort kortyolgatva diskurálnának a szaletliben. Kinek hol lenne a helye akkor a közös családi asztalnál, ha délre harangoznak? Netán „némelyek” külön cselédasztalnál ehetnének, és csak a hátsó cselédlépcsőn közlekedhetnének.
Ki akarna Dobrevék vizionált nagy családjának zabigyereke lenni! Nem tudom alelnök asszony bulgáriai gyökerei, kedves rokonai milyen családi életet élnek mondjuk Szófiában, mint ahogyan az sem érdekel, milyen családi életet élnek a DK-ban, vagy Gyurcsányék a Szemlőhegyi úton, az egykori, véres múltú Apró-villa falai között, és van-e benne cselédlépcső.
Önnel ellentétben nem érzem magamat, magunkat magányosnak, elszigeteltnek, sokkal inkább és örökre nemzetem egyik büszke tagjának. Nekünk magyaroknak ugyanis van mindnyájunkról gondoskodó saját családunk.
Az 1950-ben alakult Európai Közösség 70. évfordulóján, mint az Európai Unió elődjéről, és mint a közeljövőben elképzelt Európai Egyesült Államok lázas víziójáról komponált átívelő, – igaz kevésbé összefüggő, mint összeollózott – Örömódát Dobrev Klára. Plagizált és terjedelmes gondolatfutamai részei annak a küzdelemnek, amelyet pártja a DK és személyesen alelnök asszony folytat az európai USÁ-ért.
Az sem késztette visszafogottságra, hogy jogos szánalmat kelthet olyan helyzetben dicshimnuszt zengeni az unióról, amikor az ünnepelt, most éppen a járvány kapcsán, lélegeztetőgép közeli állapotban kapkodja a levegőt. Magasztalására mégis megénekel véres háborúkat, mérhetetlen szenvedéseket /Apró-unoka szájából ízléstelen/, mint az európai béke eltökélt szónoka, kontinensünk „legnagyobb projektjének” az egyenlőségnek, benne a nemzetek felszámolásának „zsandarki” zászlóvivője.
Küldetése szűzi „felragyogtatását” egy beemelt hasonlattal emígyen fokozta: „Mire vágyunk jobban? Egy boldog szeretetben élő nagy családra, ahol akár három generáció él együtt, és ahol a döntések meghozatala során figyelemmel kell lenni a férj, a gyerekek, a nagyszülők érdekeire” – ez lenne az Európai Egyesült Államok idilli famíliája – „vagy pedig egyedül élő, magányos emberek akarunk lenni, akik ha döntést hoznak senkire se kell, hogy tekintettel legyenek.” Ez pedig mi lennénk magyarok cakli-pakli, az egész ország.
Álságos, semmint megindító kinyilatkoztatás egy olyan párttól és embertől, amely és aki nyíltan ellenzi a magyar /jelenlegi határainkon túli/ családegyesítést, pártolja a genderizmust, riszálva vonul a Pride-on, kívánja minden porcikájával az isztambuli szerződést. Szimpla színjáték!
Dobrevék globális család-terveihez egyetlen friss hír: „Külön vonatokat indítanak az osztrák idős emberek gondozásában dolgozó román vendégmunkások szervezett kiszállítására Ausztriába. A szerelvények Temesvárról indulnak.” Ezekhez az uniós kényszermunka-vagonokhoz mit szólnának az önök nagy családjának férjei, gyerekei és nagyszülei? (A történet inkább az 1940-es évek Europájára hajaz.) Vagy ez csak a boldog szeretetben élő nagy család egyik velejárója lenne, kisebb családon belüli erőszak?
A nagycsalád szegényebbjei gondoskodjanak a nagycsalád gazdagabbjairól, szép kis egyenlőség. Menjenek a sógorokhoz, akik hajlandók a tehetősebb osztrák öregeket lemosdatni, pürével etetni, esetleg pelenkázni, mert az ottani gyerekeknek nem éri meg, nincs idejük az ilyesmire. Ha menni kell hát menni kell, családban így szokás.
Az önök európai Amerikájában a nagycsalád szlovák, szerb, bolgár, vagy éppen magyar tagjai szednék Párizs, München, Brüsszel utcáin a szemetet, pucolnák a zöldséget, ganajoznák az istállót, mosnák a luxuskocsikat, miközben francia, német és belga „édestesóik” könnyű bort kortyolgatva diskurálnának a szaletliben. Kinek hol lenne a helye akkor a közös családi asztalnál, ha délre harangoznak? Netán „némelyek” külön cselédasztalnál ehetnének, és csak a hátsó cselédlépcsőn közlekedhetnének.
Ki akarna Dobrevék vizionált nagy családjának zabigyereke lenni! Nem tudom alelnök asszony bulgáriai gyökerei, kedves rokonai milyen családi életet élnek mondjuk Szófiában, mint ahogyan az sem érdekel, milyen családi életet élnek a DK-ban, vagy Gyurcsányék a Szemlőhegyi úton, az egykori, véres múltú Apró-villa falai között, és van-e benne cselédlépcső.
Önnel ellentétben nem érzem magamat, magunkat magányosnak, elszigeteltnek, sokkal inkább és örökre nemzetem egyik büszke tagjának. Nekünk magyaroknak ugyanis van mindnyájunkról gondoskodó saját családunk.
Franka Tibor - www.magyarnemzet.hu
Megjegyzések
Megjegyzés küldése